HARIBO 21.: MINI SZALONCUKOR

Tavaly megismerhettétek a Haribo mini tasakos, fára akasztható karácsonyi gumicukorkáit, most pedig megnézzük, hogyan sikerült a hazai gyárban készült mini szaloncukor-válogatásuk.


A zacskón a már jól megszokott maci látható, aki ezúttal korcsolyát húzott a lábára. Karácsonyi hangulata egyáltalán nincs a terméknek, de hátha majd a belseje meggyőzőbb lesz. Előtte azonban vessünk egy pillantást a hátoldalára, ahonnan megtudhatjuk, milyen ízekkel fogunk találkozni.


5 féle mini szaloncukrunk van: a kék málnás, a piros epres, a zöld zöldalmás, a citromsárga citromos, a narancssárga pedig narancsos.


A zseléket szép fényes papírokba csomagolták, de sajnos,  innen is hiányoznak a karácsonyra emlékeztető motívumok. A tavalyi mini tasakos gumicukrokat angyalkák, hóemberek, karácsonyfa és ajándékcsomagok díszítették, erre pedig csak néhány hópehely jutott:(((


A színek megoszlása nem egyenletes. A tartalom 1/3-át uralja a citromos, 1/3-át a narancsos, a maradék 1/3-on pedig a többi három íz osztozkodik.


Nemcsak a külseje, de a belseje is csalódást okozott:(( Megtévesztett a "szaloncukor" megnevezés, ugyanis egyből arra gondoltam, hogy milyen finom is lehet a csokibevonatos gumicukor. Hát, nem...erről valahogy lemaradt a csokoládé, viszont annak örülök, hogy nem gumicukor, hanem zselé, mert legalább jó puha.
Igaz tény, hogy a legelsőnek (19.században) legyártott szaloncukrokon  sem volt csokoládé. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szaloncukor)


Na, most akkor írok valami pozitívumot is:)) A zselék formáját igyekeztek szaloncukorszerűre alakítani. Mindemellett isteni puhák, jó beleharapni és rágni is. Finom gyümölcsös az illatuk és az ízük is intenzív, abszolút felfedezhetők bennük a narancs, a málna, a citorm, a zöldalma és az eper  jegyei.

Összességében nincs ezzel a termékkel baj, csak az elnevezése megtévesztő. Téli nasinak tökéletes, de a karácsony hangulatát egyáltalán nem sikerül megidéznie.

Tömege: 200 g, kb. 33 cukor

Termék pontos megnevezése: gyümölcsízű kandírozott zselécukor

Összetétel: cukor, glükózszirup, pektin, szorbit, citromsav, tinátrium-citrát, gyümölcslé 1%, gyümölcs-ls növénykivonatok: paprika, fekete répa, spirulina, sáfrányos szeklice, retek, aromák, invertcukor-szirup

Gyártja: Haribo Magyarország-Nemesvámos, https://www.haribo.com/huHU/fooldal.html


MÉG TÖBB HARIBO:

TEETH: HABOS FOGSOROK
SÜSSE MAUSE: HABEGEREK
SOFT KISS: CSOKIS HABCUKROK
DIE SCHLÜMPFE SAURE: SAVANYÚ HUPIKÉK TÖRPIKÉK
DINOSAURIER: DINOSZAURUSZOK
SUPER MIX
BALLA BALLA COLA
FUNNY CUBES
TANGFANTASTICS
COLOR-RADO
TROPIFRUTTI BRAZIL MIX
CRAZY PYTHON: SZÍNES GUMIKÍGYÓK
TOP STAR MIX
HOT STICKS
FUN GUMS BRAZIL
KOALA TATZEN
CHAMALLOWS BRAZIL
PINK/GRÜN PHANTASIA
LIEBESHERZEN
PASTA FLAGGA







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések